A gyógyulás kulcsa

Az ember egészét kezelem, mint test-lélek-szellem.

Fontosnak tartom -nem csak, hogy milyen ételekkel tápláljuk testünk- hanem, hogy milyen érzésekkel tápláljuk lelkünk, és milyen gondolatokkal a szellemünk. 

Meggyőződésem, hogy minden diszharmónikus állapotot harmóniává lehet fordítani, és általános alapelvem, hogy a betegség nem az ellenségünk, hanem egy figyelmeztetés és lehetőség, hogy valamin változtassunk. 

Én segítek megkeresni a látható tünetek mögötti láthatatlan okokat, majd azok megszüntetésével a betegség is már feleslegessé válik.

A gyógyulási folyamatban legelső és legfontosabb, hogy nem valami ellen küzdünk, hanem valamiért teszünk. Ami ellen eddig küzdöttünk, azt elfogadjuk. 

Ez az alapállás, ahonnan bármilyen gyógyulási reakció elindulhat.

Lehet cél, hogy gyógyuljak meg, de nem feltétlenül azt fogja jelenteni, hogy például egy cukorbetegnek nem lesz szüksége soha többé inzulinra. A gyógyulás egyszerűen azt jelenti, hogy jól vagyok. 

Jól vagyok lelkileg és szellemileg. Harmóniában vagyok az életemben, magamban ➔ a testem ezt fogja lekövetni.

A VILÁGEGYETEMÜNK ALAPVETŐ TÖRVÉNYEIT TUDOMÁSUL VESSZÜK, ÉS AZOKAT TISZTELETBEN TARTJUK: 

-Fokozatosság elve (folyamat-elv, lépcsőfokok..) – ha egyetlen lépcsőt is kihagyunk, már nem ugyanoda fogunk jutni.

-Dimenziók felépülésének és egymásra-hatásának elve. Soha nem a fizikai sík határozza meg a szellemi és lelki síkot, hanem fordítva: gondolataink és érzelmeink tükröződnek fizikai testünkön.

-Az akarat és a törekvések elengedésének elve. Minden terápiának van egy intenzív, és van egy elengedő része. A megvalósulás gátjában áll ugyanis minden törekvés, hiszen ezek egónkoz kötöttek: én mit akarok, mit érzek, mi a célom stb. Ebből megyünk át egy ponton a feladásba: Feladás azt jelenti, hogy ne az én akaratom legyen meg, hanem legyen meg a Te akaratod.

Ahogy a probléma gyökere is belőlem származik, úgy annak megoldása is csak belőlem fakadó lehet.

Én ehhez a maghoz tudlak visszavezetni a fenti elveken alapulva, -minden elvet gyakorolva, figyelembe véve.

Nincs olyan, hogy betegség. A betegség egy normális reakciója a testnek egy megnyomorodott lelkiállapotra. 

Az a beteg, aki nem reagál. Hisz így lehetőséget sem adna a tudat vagy a lélek, hogy a fizikumon megmutatkozva láttassa magát, szóljon, jelezzen, hogy változtass valamin. 

A gyermek betegsége mindig a szülők és a társadalom betegségét tükrözi. 

Nem az a betegség, hogy cukorbeteg vagy pajzsmirigybeteg valaki. Nem a test betegsége az elsődleges. Az igazi nagy betegségek: az éntudatba zártság, a szeretetlenség, a hitetlenség, a rideg elkülönültség tudatállapota.

Testünk és környezetünk, sőt az egész életünk a tudatunk anyaggá válása. Mi álmodtuk meg ezt az életet, és mi akartuk. Ha már itt vagyunk, vegyük fel a kesztyűt, fogadjuk el ezt az életet. De ne úgy, hogy …jooooo elfogadom…, hanem MINT AJÁNDÉK. Mint végtelen nagy lehetőség, melyben saját sötétségünket legyőzve munkálkodunk a Világ világosságán. A Világnak oly részei vagyunk, mint a Nap és annak sugarai.

A padló nem azért jó, mert onnan már nincs lejjebb, hanem azért, mert onnan lehet nagyot dobbantani. Onnan lehet igazán elrugaszkodni. 

Én ismerem ezt a folyamatot, tudom az étellel/élettel való gyógyítás törvényeit. Ez a dolgom, ez az, ami vezérelt és irányította, meghatározta minden egyes lépésem az életben. Tudtam, hogy a nehézségek, amin átmegyek, azért vannak, hogy ezeken aztán mást is át tudjak segíteni. Ismerem a poklot. Ismerem a démonokat. Tudom a megszelidítésük a módját. Azonban csak kísérni tudlak. Ha valaki megáll, akkor azt szabad akarata szerint engedem útjára. Legfonosabb mozzanata a gyógyítói feladatnak, hogy nincsenek elvárásaim. A gyógyítás, ahogy a gyógyulás is -csak szeretetből fakadhat. A szeretetben pedig nincs elvárás, csak elfogadás van. Nincs megváltoztatni akarás. Én így szeretleek, ahogy vagy. Pont. Mert aki vagy, azt látom. 

..minden esetre törekvéseinknek meglesz a gyümölcse, hiszen ha hátradőlünk, és nem teszünk semmit, akkor nem lesz semmi. Ha mindent megteszünk, akkor minden lesz! 

És még valami: a legtöbb, amit tehetünk a környezetünkért és azokért, akiket szeretünk, hogy magunkat jó állapotban tartjuk. Ezért ez az elsődleges feladata és munkája mindenkinek. 

Ne másokkal foglalkozz, hanem magaddal. Vedd fel végre azt a síró, magárahagyott csecsemőt. 

Az oki feltárások (analízis) kudarca az, hogy az ok tudati szintre való emelése önmagában nem hoz megoldást. A megoldás akkor is ugyanaz, mint abban az esetben, ha nem tudom az okot -kétségtelen, hogy bizonyos helyzetekben hozzásegít- de mi most nem erre koncentrálunk. A hatékonyság záloga: elég felismerni, hogy mi hiányzott, és megadni azt magamnak. 

Visszamenőleg is fel tudom magam karolni, mint gyermeket. 

Lehetek saját magam gyermeke. 

Tiszta szívvel, és feltétel nélkül elfogadhatom magam és folyamatos ,biztonságos, törődő szeretettel vonhatom be magam. 

Ha ezt megtehetem, akkor miért ne tenném? 

Ha megtehetem, hogy bántás helyett szeretettel kezdek magamhoz fordulni, akkor miért ne tenném meg? 

Attól függetlenül, hogy ezek költői kérdések, most válaszolok rájuk: mert nem vagyunk tudatában percenként több1000 gondolatunknak.. annak pedig főleg nem, hogy képesek vagyunk irányítani, szelektálni érzéseinket és gondolatainkat.

Buddhista kisgyerekeknek alapvetően tanítják a tudatukban és az érzelmeikben való rendrakást is, (meditáció) nem csak a fizikai környezetünk rendben tartását; mint tégy rendet a szobádban, mosd meg a fogad…

Megtanulni uralni és nem azonosítani magunkat az aktuális érzelmi állapotunkkal – ez a gyógyulás kulcsa, és a terápiám lényege.